Az ítélet: Nem bűnös - 1. fejezet, Felmentés

Rendhagyó írással jelentkezem, amin régóta rágódtam már, megírjam-e, és ha meg is írom, megosszam-e nagyközönséggel? Témájában kényes, hiszen itt Loki több, mint ezer éves. Ennyi év alatt volt ideje sok mindent elkövetni, de mindezeket is megtudja koronázni. Méghozzá botránnyal, és most határok nélkül tette mindezt. Szó szerint.

 Asgardban és Midgardban játszódik. Loki hazakerült, miután Tony segítségével az erejét korlátozták. Hasonló reaktort kapott, Midgardban többé nem tud ártani, de még Asgardban is megfogja annyira, hogy ne tudjon megszökni, míg az ítéletre vár.

Fandom: Frostiron

Korhatár: 18+

Figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom, MPREG  (bár nem lehet annak nevezni, de ez már spoiler lenne), trágár beszéd.

Műfaj: fantasy, dráma, romantikus, humor

Megjegyzés: némi átírás Asgard történelmében.

Az ítélet: nem bűnös

1. fejezet

Felmentés

Asgard, a visszatérés után két héttel

Kidobott kismacska – jutott eszébe Thornak a gondolat, ahogy öccsét figyelte. Sosem tudott ellenállni a hatalmas, zöld, bánatos szemeknek, a lebiggyesztett ajkaknak. Már ezerszer és ezerszer elátkozta eme gyengeségét, de nem tudott mit tenni: szerette öccsét, számára nem változtatott ezen a tényen, milyen sok szörnyűséget követett el. Az sem érdekelte, hogy nem édestestvérek, és nem győzött ezzel Loki agyára menni. Száját harapdálva ácsorgott még az ajtóban, majd csak nem bírta tovább.

A főisten magabiztossága kevésbé volt látványos, ahogy bizonytalan léptekkel a kereveten fekvő férfihoz ment.

- Mit akarsz már megint? – pillantott fel lustán Loki, arca immár keményebb lett, de még mindig nem tudta tökéletesen megacélozni vonásait. Megtört egy kissé, még ha minden igyekezetével azon is volt, ne látszódjon.

Thor nagyot nyelt, majd kihúzta magát.

- Nem látogathatom meg szeretett öcsémet? – A horkantással nem törődött, sem Loki ablak felé révedő tekintetével. – Szeretnék melletted lenni ebben a nehéz időszakban…

A fiatalabb isten szemeiben villant valami, arcára kiült a dac.

- Ez nem betegség, te szerencsétlen! – mondta halk-megvetően, majd újra kibámult a hatalmas üvegen. Chh! Mintha beteg volna, vagy szörnyű tragédiával kéne éljen!

- Ne haragudj… rosszul fejeztem ki magam – kezdte Thor, de nem tudta folytatni. Mit mondhatna? Loki egy kis bástya volt ilyenkor, a megközelíthetetlenség bástyája. Azt már megtanulta, hogy Jane-t jobb nem a közelébe engedni, mert kölcsönös dührohamot váltanak ki egymásból, de mást sem igazán tűr meg. Lokinak nem voltak barátai, akikhez fordulhatott volna.

 Loki felkönyökölt, és tüntetően levegőnek nézte bátyját, majd összehúzta magát, mikor az mellé ült. Lábait mellkasáig felhúzta, ebből is látszott, mennyivel kecsesebb, hajlékonyabb Thornál.

Thor csak sóhajtott, és máshogy próbálkozott. Megpróbálta legalább a férfi térdét megérinteni, de öccse egy jól irányzott, precíz rúgással leküldte a kerevetről.

- Zavarsz! – mondta még, és elterpeszkedett, ami vékony alkatához mérten nagy teljesítmény volt.

Odin lépett be, és intett idősebb fiának, hogy hagyja őket magukra. Megvárta, hogy elhagyja a szobát, ezt a beszélgetést feltétlenül négyszemközt akarta megejteni.

Komótos léptekkel közelítette meg fiát, majd egy széket húzott mellé.

- A végső döntés: felmentettek. Nem vagy bűnös. Egy kikötéssel…

* * *

Tony újfent lesöpörte dolgozóasztalát. A hatalmas munkapadról semmi jó nem került le az elmúlt hetekben, ez pedig csak jobban felnyomta frusztráltságát. Mérgesen belerúgott a földre esett egyik karba, ami nagy lendülettel csapódott a szemközti polcoknak, leverve nem egy szerszámot, dobozt és alkatrészt. Apró mütyűrök, csavarok és szegecsek gurultak szerteszét, pattantak vissza a berendezési tárgyakról, a koppanások még sokáig megtörték a csendet.

Elkáromkodta magát, Jarvist pedig parkolóra tette, miután a mesterséges intelligencia közölte vele, hogy ez már túlmegy az egészséges dühöngésen, és talán újra fel kellene vennie a kapcsolatot Miss Spottsal. Tanácsot, megjegyzést és kritikát nem kért, épp elég jutott ki neki az elmúlt időszakban.

Szakítottak, közös megegyezés után. Semmi közük innentől egymáshoz. Már semmi sem köti őket össze, még ha tiszteli is a nőt. Sok szép közös emléke maradt róla, de azok is félelmetes gyorsasággal halványultak. Ami különleges és szép volt benne, eltörpült egy másik ember szépsége és különlegessége mellett. Ami az élete értelme volt, gyorsan lényegtelenné vált.

Ki is ő, a híres-hírhedt Tony Stark? Egy kiselejtezett hős, akit kitettek a csapatból, miután az ellenséggel találták egy ágyban. Na, nem éppen szó szerint. Éppenséggel az egyik vizsgálat után döngette a legkegyetlenebb asgardinak tartott istent az asztalon, kaotikus kupleráj közepette. Már akkor is szerette lezavarni az asztalon lévő holmikat a földre, Jarvist pedig hanyag, kapkodó mozdulattal hatástalanította, miközben Lokiról a nadrágot rángatta le. A józan ész határain túllépve nem számolt a nyitott házzal, ahová a S.H.I.E.L.D. tagjai jószerével bármikor meglepetésszerűen beléphetnek - és volt is meglepetés.

Lényegében kiadták az útját, de csak miután megcsinálta a reaktort. Kihasználták, ahogy egykor ő is tette az emberekkel, csak hogy célját elérje. És ez fájt neki. Sokkal jobban, mint hitte volna, hogy fájhat így az, ha már nem a csapat tagja. Meglepetésére, a kedves Fekete Özvegy értette meg. Ő sem értett egyet vele, de az érzéseire egy rossz szót nem szólt.

- Mással is előfordulhat. Ha elkap a hév, nincs mit tenni – mondta, majd kecsesen, fenekét riszálva kibillegett. Leesett állal nézett utána, mindig meg tudták lepni. A többiek reakciójára nem is lett volna kíváncsi, de mivel közös kiszavazás alapján tették ki a szűrét, meg kellett hallgassa az okokat.

Az egésznek túl nagy feneket kerítettek, a közös ülésezés messze egy anyahajón, leginkább fárasztotta, várta a végét. Sok dolgot megtudott, ami őszintén arcul csapta, például, hogy túlzásnak tartják kutatásait, és talán azt is korlátozni kéne. Indok volt bőven, külön mappában dokumentumok sorakoztak, számon tartották minden apró mozdulatát. Élete csinos kupacban hevert előtte egy köteg papír formájában - betűk halmaza, időrendbe fűzve és kegyetlenül.

Többször is bajt okoztak a páncélok, így többé nem tartanak igényt effajta szolgáltatásaira. Minden csip-csup ügye felmerült, rég elfelejtett balhék, alig megtörtént verekedések. Mindenki próbált jó fej lenni, és poénnal elütni, hogy őt most végül is elküldik a francba. A végén csak annyit kérdezett, végeztek-e, mert unja.

Az elegáns távozás sem adatott meg neki, páncélját ugyanis elkobozták időlegesen.

Csak a laborja maradt, de a korlátozások az egészet hiábavaló időtöltésnek fokozták le. Bármibe kezdett, felesleges lett volna, az eredményeket pedig várhatja. A S.H.I.E.L.D. úgy fogja húzni az időt, amennyire tőlük telik. Abban biztos lehetett, hogy folytathatja a kutatásokat, kísérletezhet, és idővel a korlátozások lánca meglazul, de az időpont a távolban függött, elérhetetlenül és kérlelhetetlenül. A várakozás súlyos terhével rótták, unalomba taszítva életét. Barátai pedig – őszinte ijedtségére – nem igazán voltak, újakat pedig nem akart szerezni. Még így is tapadnának rá bármely szórakozóhelyen, nőt és bálványozókat találna, de nem erre volt szüksége.

Teltek a napok, majd hetek, de még mindig nem lépett túl- a Bosszúállók csapatát egy üveg whisky és rum társaságában elfeledte, de a bukott félisten még álmában is a bőre alá férkőzött, felfeszítve a szívét.  Minden este kísértette álmaiban, az altató áldásos hatását pedig hiába várta, csak bódult lett tőle, és már összefolytak a napszakok. Felcserélődött a valóság és képzelt világ, képzelgések szövevénye marasztalta hagymázas álmokban.

Leizzadva, zakatoló szívvel ébredt, majd izzadt haját hátratűrve feküdt vissza. Felordított, mikor egy tetőtől-talpig beöltözött férfit pillantott meg az ágya mellett, és nézett le rá teljes komolysággal.

- Tony Stark?

Heimdall több fronton is félelmetes volt. Ki ismerte, tudta: hűséges és odaadó katona, Odin leghűségesebb alattvalója. Ám rettegték, kiknek szívében aljasság, vagy csíny lapult. Tisztelték és szerették, a hatalmas termetű férfira nem hatottak a szép szavak, a kanyargós, csalafinta gondolatok, a hatalom pedig hidegen hagyta.

Szerette a munkáját, annak minden velejáróját, mely megkopott az elmúlt rövid időszakban. Már nem volt kimondottan más világokba vezető átjáró, mégis, posztja továbbra is volt.

Ám Tony nem ismerte őt, most látta először, lidérces álmából felriadva, sejtelmes, szűrt fényben. Már csak a termeténél fogva is azt sugallta, vele nem érdemes kötekedni. Merev, pislogás nélküli tekintete szinte égette bőrét, egész fellépéséből áradt a magabiztosság.

- Velem kell jönnöd – mondta, a hosszas hallgatás biztosította, hogy a keresett férfinál van. Hangja mély bariton, kellemes, ám ellentmondást nem tűrő.

És Tony majdnem engedelmeskedett, ám pizsamában mégsem fog elindulni. A mosdóba is ki akart menni, és ebben még egy kapuőr sem fogja megakadályozni. Még akkor sem, ha magát a Brifrostot őrzi.

Hosszas civakodás után – Tony legalábbis így fogta fel – élete legmegdöbbentőbb utazását élte meg. A legelső páncéljával tett próbarepülés ehhez képest gyermekvasút volt – lassú és alig rázós. Fémesen vibráló, és ezer színben játszó csonka hídra érkeztek. Heimdall a földet éréskor elengedte a karját, immár semmi sem tartotta vissza, hogy oda menjen, ahová akar – látszólag. Tony grimaszolt egyet, már ennyi is elég volt, hogy tudja: itt nem kell attól félni, hogy elszökik. Egyszerűen nem volt hová. A híd csonka peremén állva mögöttük a semmi, vagy a minden volt, lenézve a kavargó mélységbe nem tudta eldönteni. Csak előre vezetett az út, a valaha látott legimpozánsabb világba. Ismeretlen világ volt, mégis tudta már, hol van. Most már készpénznek vette, hogy bajban van. Az istenek világába nem rabolják el az éjszaka közepén egy teára.

- Az uralkodó, Odin már vár. Innentől átadlak.

Magas, karcsú, csúcsos és égbeszökő épületek, gravitációra fittyet hányó építészeti megvalósítások és csodák. A két fiatal őr nem hagyta nézelődni, öles léptekkel siettek végig a hídon, majd át a hatalmas épületen. Mindenütt pompa, időtlen idők óta fennálló gazdagság, mégis letisztult formák és megoldások. Míg kísérték, több ember mellett elhaladtak, kik érdeklődve fordultak utána. Itt bizony ő volt az érdekesség, így a kitüntetett figyelem középpontjában magabiztosan kihúzta magát. Bármiről is legyen szó, ráér aggódni. Addig is, élvezi egy idegen világ látványát, és meg sem próbál rájönni, mit akarnak itt tőle. Idővel mindent meg fog tudni, amit jelen körülmények közt fél órán belülre tippelt.

Elég lépcsőn kapaszkodtak fel, és mentek le a palotáig. Leginkább onnan tudta, hogy ez lehet a király otthona, hogy még az addig látott épületekhez mérten is díszesebb volt, a folyosókon őrök járőröztek, és jóval kevesebb emberrel találkozott. A liftet hiányolta, és ezt kísérői tudtára is adta – de a srácok nem vették a lapot.

- Micsoda merev bagázs – grimaszolt, majd feladta a kommunikációt. Csak a kétszárnyú, négy méter magas ajtó előtt nézett kérdőn a fiúkra.

- Odin, Mindenek Atyja már vár! – nyitotta is volna ki előtte az ajtót egyik kísérője, ha nem előzi meg. Minden erejét összeszedve nekifeszült, az ajtó pedig könnyedén kitárult. Lendületből lépett be, lépései megnyúltak, és nem sok hiányzott hozzá, hogy előrebukjon.

- Trükkös ajtó – gondolta, méreteihez képest túl könnyű volt, de hatalmas döndüléssel csapódott be. Megigazította bőrdzsekijét, és öles léptekkel bevonult.

A látvány akár le is nyűgözte volna, a trónterem inkább volt csarnok, melyhez foghatót még nem látott. Öles oszlopok hosszú sora támasztotta a magas mennyezetet, de nem nézelődött sokáig. Pillantása hamar megakadt magán a trónon, melyhez széles lépcsősor vezetett fel, a trónszéken pedig idős, méltóságteljes alak ült. Tony felé indult, az őrök pedig parancsra várva néztek a királyra.

- Elmehettek! - zendült az idős király hangja, a fiatal férfi pedig meglepetten nézte, a katonák valóban kivonulnak a csarnokból. Az utolsó után hangosan döndült az aranyozott ajtó, a csend pedig alig pár pillanatig tartott csupán.

- Légy üdvözölve Asgardban, Tony Stark - köszöntötte mély, zengő hangon. - Én Odin király vagyok, Thor és Loki apja. Bizonyára tudod, miért hívattalak, vagy legalábbis vannak sejtéseid.

 Tony elhanyagolhatónak tartotta a bemutatkozás viszonzását, hisz láthatóan ez az isten tud róla mindent. Vagyis majdnem mindent, hisz már most világos volt, hogy tévesen mérte fel a helyzetet.

- Nos, köszönöm a váratlan meghívást, bár ha tudom, hogy ilyen rázós az út, több zselét teszek a hajamra - húzta a száját, de egy pillantás elég volt a királyra, hogy rájöjjön, nem veszi a poént ő sem. Hát mindenki ilyen merev errefelé? - Tippem van pár. Tetszik a kis kütyü, amit készítettem? Esetleg jobb lett volna zöld színben?

- Elég a bohóckodásból! - elégelte meg Odin a locsogást, és közelebb intette a férfit. - Beszéljünk, mint férfi a férfival, a süket szövegelésnek nincs helye most! Tudok a kis reaktorról, ami Loki erejét fogja vissza, és tudok arról is, hogy nálad vendégeskedett, míg elkészült.

 Tony közelebb lépett, de a téma nem volt ínyére, még ha sejtette is, ezért kellett világokon átrepüljön, és nem egy kis reggeli csevejre.

- Talán nem működik megfelelően? Loki erejével nem vagyok tisztában, több van benne, mint amit én egyszerű földi halandó fel tudnék mérni…

- Az erejét kellően lekorlátozta, ügyes szerkezet. Ám azt nem hinném, hogy ne lennél tisztában Loki képességeivel, miután közelebbről is megismerkedtél vele a földi életben hosszúnak számító periódusban. Hetekig dolgoztál a reaktoron, és mindvégig kiélvezted, hogy cserébe szórakoztat…

Tony felprüszkölt, ez igencsak érdekes megfogalmazása annak, amit műveltek. Loki eleinte ugyan játszadozott, de nem éppen egy prűd és szűzies ember emlékét hagyta maga után. Ha arról volt szó, messzemenőkig szemérmetlen és kihívó pózokban létezett, az egyszerű légzést is képes volt úgy művelni, hogy ne tudjon a munkájára koncentrálni. Még a barátnőjét is kitúrta…!

- Ez kölcsönös volt - jegyezte meg, jelenleg fogalma sem volt a helyi törvényekről, amik az ifjú istenek erényeit volt hivatott védeni (már ha volt ilyen), bár Lokit és az erényeket egy lapon emlegetni is nevetséges volt. Bármi is legyen ellene a vád, nem fogja hagyni, hogy még ezt is a nyakába varrják. - Loki felnőtt férfi, még ha istenség is.

- Ezzel nem vitatkozom - bólintott az öreg. - De tetteid következményeiért felelősséggel tartozol, Loki esetében pedig… nos, tekintettel a helyzet komolyságára, a büntetése nem végrehajtható.

Tony pislogott vagy kettőt, hogy jól hallotta-e. Szinte biztos volt abban, hogy Loki a legsúlyosabb büntetések egyikét fogja kapni, bár nem a halálbüntetést - máskülönben szükségtelen ketyere lenne a reaktor. Nem, itt valami egészen más, számára elképzelhetetlen dolog húzódik meg a háttérben, ami komolyabb és nagyobb annál, mint amit megértene. Nem ismerte ezt a világot, nem volt rálátása a helyi szokásokra, mégis, azt a napnál is világosabban látta, hogy ez nem sokáig marad így. Valamiért ide hívták, Lokit pedig felmentették. Burkoltan, de ezt közölte épp vele Asgard királya, na meg azt, hogy mindehhez neki, Tony Starknak, egy egyszerű (de nagyszerű - tette hozzá gyorsan magában) földi halandónak is köze van.

- Elképzelni sem tudom, milyen maradandó nyomokat hagyhattam…

Tony ha azt hitte, egyenes választ kap, hát igazán nagyot tévedett. Odin nem kertelt, legalábbis nem volt szokása, most mégis nehezen jöttek a szavak. Inkább hívott egy őrt, aki kivezette, magyarázat, és további tudnivalók nélkül. Ezek hiányában Tony feszülten követte a teljes páncélzatot viselő férfit, semmi jóra nem számított, a kétségek pedig erősebben gyötörték immár. A palota folyosói végtelennek tűntek, még az is megfordult a fejében az egyik, lefelé tartó lépcsősor talpalása közben, hogy valamiféle börtönbe szánják őt. Meg is lepődött, mikor az ajtó mögött szikrázó napsütés fogadta, kénytelen volt a hirtelen fényesség miatt kezéből szemellenzőt formálni. Bent sem volt éppen sötét, de a kinti, fehér kövek szikráztak  a napsütésben, a híd mellett pedig nem más támaszkodott, mint Thor, Loki bátyja. Tony meglepődve jött rá, bizony a szőke istenségnek jobban örül most, mint kellene, de bizonytalan helyzetét nézve már kevésbé volt ez meglepő.

- Tony! - köszöntötte öblös, mély hangján, egymás elé érve barátian kezet is fogott vele. - Heimdaltól hallottam, épségben ide hozott. Gyere, körbevezetlek! Loki késni fog!

- Na igen, még kiegyenesíti a haját, és megigazgatja a kis ruhácskáját, csak azután dugja elő a keskeny kis orrát! - csendül a hátuk mögül egy hang, és Tony megpördülve egy különlegesen szép nővel találta szembe magát.

Tony nem tudta, min lepődjön meg jobban: a barátságos, már-már családias fogadtatáson, Thor őszinte örömén vagy a felbukkanó nőn. Utóbbiról is hallott, benne volt a hírekben - egyike azoknak, akik Loki ámokfutását igyekeztek megfékezni első földi látogatása alkalmával.

- Sif vagyok! - segítette ki a nő, és Tony volt olyan balfék, hogy kezet rázott vele. A kecses, szép hölgy kézfogása erős volt, az ujjait ropogtatta. - Te pedig a híres Tony Stark.

- Mit mondhatnék még? Személyesen! - villantott egy lehengerlő vigyort rá, végre kezdett magához térni. Azon kívül, hogy halvány sejtése sincs arról, mi a kénköves pokol utolsó kavicsát keres itt, nem is volt olyan vészes a hely. Mire ezt megállapította, Thor idejét látta, hogy haladjanak.

- Tehát, amíg az öcsém megtisztel minket jelenlétével, körbevezetlek. Be is mutatlak… valakinek - jött egy röpke pillanatra zavarba, és ez sehogyan sem illet a hústorony, izmos fickóhoz.

Ó, hát persze! - gondolta Tony szkeptikusan. - Loki míg előkerül? Arra akkor még várhat, addig pedig hülyén tölti a perceit, óráit. Várjunk csak! Isteneknél az idő is egészen másképpen telik. Sóhajtva nézett körbe, a palotába bűn lett volna visszamenni. Hetek óta csak a házában gubbasztott, és most vágyta a napfényt és szabad levegőt.

- Menjünk hát! - indítványozta, még mindig jobb turistáskodni Asgardban, mint hogy halálra unja magát.

Thor nem beszélt sokat most sem, de amit kiejtett a száján, annak sem volt sok haszna, vagy értelme. Sif sem volt segítségére, ami azt illeti. Ő leginkább csak kísérőnek tűnt, akit a kíváncsiság hajt, nem a segítségnyújtás. Itt és most ő a cirkuszi látványosság, emlékeztette magát Tony újra és újra. Eközben elhaladtak egy kert mellett, Thor szándékosan elkerülte. Nem is tudta volna elképzelni, hogy a férfi ott őgyeleg a sok pompásan illatozó giz-gaz közt, az utca pedig ezerszer izgalmasabb volt a számára is. Errefelé nem volt forgalom, vagy legalábbis nem sok emberrel találkoztak. Kezdte nyomasztani az egyoldalú beszélgetés; Thor néha mondott valamit a helyi látványosságokról, vagy hasonlókról, erre nem is figyelt már. Sif csendesen méregette, ajkai szegletében gúnyos mosoly játszott, ami sehogy sem tetszett Tonynak. A nő nem egyszerű fruska az egyik bérházból (van erre egyáltalán olyan, hogy bérház?), de a túlontúl érdeklődő pillantásokat nem tudta hová tenni. Bármit is művelt Lokival, már tudják mindenütt. Miért pont egy kényeske, pofátlan, undok, és roppant huncut istenke kellett az életébe toppanjon?! Másnak egy részeg suhanc jut, akivel fel lehet fedezni a saját nem szépségeit, és reggel alkoholmámorban csendesen elválni. Vagy semmiféle suhanc, és békésen tovább tervezget barátnője mellett - aki mellesleg igen erőteljesen immár az ex-barátnő rangsorolást kapta. Nem, neki, Tony Starknak egy másik világ istenével kell meggyűrnie a lepedőt, méghozzá rendszeresen, és minden lehetséges pózban. És akkor a motorháztető, munkaasztal, konyhaasztal vagy szőnyeg nem is került említésre…

Megrázta a fejét, és kis híján nekiment Thornak.

- Loki mesélt már a családjáról? - kérdezte hirtelen. Láthatóan fel sem vette, hogy vendége épp nem figyelt.

- Parancsolsz?

- Loki. Mesélt valamit a gyerekeiről?

A kérdés egyszerű volt, és kíméletlenül nyert értelmet Tony agyában. Nem, egy percig sem gondolta, hogy Loki egy ártatlan valaki, hisz már a vehemenciájából is sugárzott, próbált meredek dolgokat isteni élete folyamán. Ám az, hogy apa lenne, egy percig sem fordult meg a fejében.

- Gyerekek?

Sif kuncogása baromi zavaró volt, és a nő édes kis száját bizony befogta volna. Nem értette, mire megy ki a meghívás, a játszadozás, de a hír, miszerint Lokinak van gyereke, kibillentette a lelki egyensúlyából. - Semmit sem tudok Lokiról! - bődült fel, utóbbi mondata hangosan csattant az istálló falai közt, ahová időközben besétáltak.

- Nem olyan meglepő, hidd el! - igyekezett megnyugtatni Thor, és intett, hogy kövesse. Sif várakozó arckifejezéssel lépdelt mellette, és nevetett, mint egy ló: nyerítve. Tony sosem nézett volna ki a nőből ilyen reakciót, de nem volt idő ezen agyalnia, egy bokszhoz értek.

- Kezdem elveszteni a fonalat. Hajnalban kirángat egy benga nagy állat az ágyamból, majd egy főisten közli a maga stílusában, hogy dugtam a fiát. Most pedig Loki gyerekeit keressük? Mégis, mit tehetnék én? Neveljem fel őket, ha Lokit elítélik? Egyáltalán, hány évesek? Lehet, öregebbek nálam, hisz ti pofátlanul öregek vagytok fiatal testben! - jött meg végre a hangja, de mintha számítottak volna erre. Thor békítően megveregette a vállát, és a boksz felé bökött hüvelykujjával.

- Csak egyet, a fiával találkozhatsz itt. Róla mindenképpen tudnod kell!

Tony nem tudta, akar-e találkozni volt szeretője kölykével, de a kíváncsisága, és a parancsoló hangnem meggyőzte. Érdeklődve kukkantott be a lóhoz, aki mellett remélni látott egy fiút, férfit… esetleg öregembert..

De csak egy ló rágcsálta a szénát, és kíváncsian felkapta a fejét a bámészkodókra.

Tony kérdő pillantással lesett Thorra.

- Úgy látszik, nincs itt, akit keresünk. - Egyáltalán, mit keresne egy istállóban, merült fel a kérdés benne. Jó, persze lehet neki is itt lova, miért ne lehetne, de hogy Thor ilyen pontosan tudja, hol tartózkodik? Sehogyan sem állt össze a kép.

- De, itt van, akit keresünk - erősítette meg a szőke, mire Sif nem bírta tovább, és kacagni kezdett.

- Alig várom, hogy feltűnjön neki!

Tony bosszúsan nézett be újra a lóhoz. Gyönyörű, sötétszürke mén, értelmes, okos fejjel, nyolc lábbal…

- Uramatyám! - kerekedtek ki a szemei. - Ennek a lónak nyolc lába van!

- Igen, és megjegyzem, a Sleipnir névre hallgat! - szólt egy nyájas, vontatott hang mögülük. - A történelem sosem volt erősséged, igaz? Főleg a legendák, hogy Odin a világok közt jár, Sleipnir, a nyolclábú mén hátán! Aki, nem mellékesen, a fiam.

A bejelentést, és az ezt követő beszélgetést egy perces néma csend fogadta, amit csak Sif visszafogott kuncogása tört meg néha.

- Loki. - Nem örömteli üdvözlés volt ugyan, de nem is elutasító. Tisztán hallatszott a megdöbbenés Tony hangjából, ahogy kiejtette volt szeretője nevét, majd úgy nézett rá, mint aki megunta a játékot, amit vele űznek - végleg.

- Jól van srácok, elárulnátok, miért cibáltatok egy világon át, hogy végül egy lovat bámuljak, akit épp rokoni kapcsolatban kívánsz feltüntetni? - a kérdés a többes szám ellenére végig Lokinak volt címezve, aki még csak zavarba sem jött, hogy láthatja a férfit, aki miatt elindult egy nagyobbacska lavina itt, Asgardban. Még csak izgatottnak sem tűnt, bár láthatóan roppant jól szórakozott. Thor épp csak megszólalni akart, de az öccs egyetlen pillantásával figyelmeztette, hogy ez az ő játszmája.

- Ennél azért értelmesebb voltál te. Heimdallal talán el kell beszélgetni, hogy az embereket talán megviseli az ide-oda utazgatás a világok közt. Jane is teljesen kattant lett tőle - na nem mintha előtte normális lett volna a csaj! - kezdte, Thor mérges arcára ügyet sem vetve. Sif a műsor végére érve inkább a szőke mellé húzódott, Lokival továbbra is csak a kötelező beszélgetéseket ejtették meg, mint egymás szekálása és egy-egy köszönés, hogy mégse süllyedjenek a plebs szintjére.

- Hajnalban rángatott ki az ágyikómból, ne várd, hogy teljesen friss legyek! - vágott vissza Tony, a viszontlátás öröme továbbra sem a szokványos módon zajlott. Mint mindig, a másik vérének szívása ment.

- Látom, örülsz nekem! De gyorsan kijavítanálak, hogy világokon át jöttél, nem egy világon át. Csak a pontosság kedvéért!

- Mint egy púp a hátamra! - szűrte Tony a fogai közt, de ez nem volt igaz. Nagyon is hiányolta a félistent, még ha minden átka okának is tekintette. De most, hogy egymástól alig egy méterre álltak, mintha mi sem történt volna, minden a rendes kerékvágásban folytatódott: Loki oltotta, ő pedig vissza.

 Loki vigyorgott, majd ő is a bokszhoz lépett.

- Tehát megismerkedtél már a fiacskámmal? Mert hogy épp a bemutatása pillanatában sikerült beérnem a díszes kis kompániát!

- Ha azt akarod beetetni, hogy egy lónak vagy az apja, a képedbe röhögök. Általában értelmesebb vicceket szoktál kitalálni! - dörrent rá Tony, ez mindenképpen vaskos volt, még ugratásnak is.

- Nem, nem az apja! - visszakozott rögtön, és örömmel nézte, hogy a felesleges emberek elszállingóznak. Persze a közelben fognak maradni, és még csak nem is azért, hogy Tonyt megvédjék tőle - hanem fordítva. Örülnie kellett volna a helyzetnek, de csak a gyomra kavarodott fel a féltéstől.

- Hanem a nagybácsikája? - pislogott kettőt Tony, rajta látszott, hogy ezt a poént már unalmasnak találja, és értelmét sem látja. Lokit újra látni kellemes is lenne, még itt, az istállóban is, de ebben az idióta párbeszédben semmi kellemeset nem fedezett fel, és még felvillanó kép erejéig sem akarta Lokit egy lóval látni más jelentéssel.

- Az anyja vagyok, mégpedig a szülőanyja. Akár kezdheted is a barátkozást vele, még jól jöhet! Megjegyzem…

Nem tudta befejezni, mert Tony megragadta a ruháját, és magához rántotta.

- Ha-ha. Most igazán jót nevettem! A bebörtönzésed alig egy hétig tartott, ennyi elég is volt, hogy kitörölje a humorod? Vagy ezek a jó csínyek? - kérdezte, mindezt úgy, hogy jóval alacsonyabb volt a férfinál, Thor pedig pillanatok alatt ott termett, és durván lefejtette a kezeit.

- Nem emelhetsz rá kezet! Többé már nem! - Thor meglehetősen vadul, védelmezően szedte le öccséről, ezen Tony lepődött meg leginkább.

- Nyugodj meg, te szerencsétlen, nem fog bajom esni attól, hogy a ruhámat összegyűri! - szólt rá Loki, ő nem díjazta egy percig sem a féltést. Meg tudja magát védeni, Tony miatt aligha kell fájjon a feje. Kényeskedve megigazította ruháját, elpepecselve ingének hajtásaival. Kihívóan nézte félszemmel Tonyt, majd szélesen elvigyorodott. Tony ellenben értetlenül bámult rá, mire ciccegve hátravetette fejét.

- Ugye nem hitted, hogy te voltál egész életemben az egyetlen férfi?! - kérdezte sajnálkozva, nem törődve Thor felszisszenésével a gúnyolódása miatt.

- Ne nézz naivnak, Loki, és hagyd abba a játszadozást! Mit keresek itt, és mire volt jó ez a turista járat?

- Ez a megfelelő szó! - csapott le rá Loki. - Játszadozás! Annak indult Sleipnir apjával, de ez egy hosszú történet. Talán lesz még időm elmesélni, ha érdekelnek a… részletek - az istenség nem tűnt megtörtnek, sőt, láthatóan élvezte, hogy végre jut neki valami szórakozás. Gyorsan elébe ment Tony következő kifakadásának. - Most inkább menjünk be, beszélnünk kell! - invitálta is visszafelé, Tony pedig haragos pillantást vetett Thorra, mintha ő tehetne az egészről; hogy ide kellett jönnie, Loki játszik vele, és nem ő az egyetlen istenség, aki ezt teszi. Kezdett határozottan kényelmetlen érzése lenni ettől az egész titokzatosságtól és az ostoba célozgatásoktól. Követte jobb híján a férfit, aki mindent felforgatott az életében cirka pár hét alatt, és aki továbbra sem beszél nyíltan. Még hátrapillantott a sötétszürke lóra, mielőtt kilépett volna az istállóból, de a gyönyörű állat zavaróan értelmesen nézett rá, Thor pedig felzárkózott mögé.

- Menjünk, Lokinak még sok mesélnivalója van! - nógatta, lassan csak elindultak, vissza a palota felé. Elmosolyodott, mikor látta, Loki mennyire felderült, és újra a régi, csipkelődő, szemtelen istenség, még ha a bűnei így is súlyosak voltak. Odin felmentette, és ő is egyetértett, ahogyan anyjuk, Freya is. Mindig is élénk, rosszalkodásban jeleskedő fiú volt, és ez nem csillapodott az évszázadok alatt. Thor képes volt megbocsájtani neki szintén.

Sok évszázada már, hogy Loki elérte csínykedései határát. Fiatal volt és rettenetesen komolytalan: folyton csak tréfálkozott, gúnyt űzött mindenből és mindenkiből, nem lehetett semmit sem rábízni, mert biztos volt, hogy hatalmas kalamajkát okoz. Útjai során sok új trükköt és rengeteg tapasztalatot gyűjtött, és bár mindig vágyott a hatalomra, számítani nem lehetett rá, csupán az utolsó pillanatban. Mindig kivárta, míg minden kötél szakadt, minden remény elszállt, és ő akkor jelent meg, mint akinek épp kipattan a fejéből az ötlet, és ezzel megmenti a menthetetlennek hitt eszmét vagy ügyet is. Odin mindig hajlandó volt szemet hunyni bohóckodásai és trükkjei felett, túl sok jót vagy okos dolgot tett mellette.

Egy ilyen alkalommal azonban Odinnak végleg elege lett. A határaikat erősítették meg, falat emeltek városuk, világuk felett. Támadásoktól tartva, az idő szorította Odint, ő pedig a legjobb és legügyesebb építészhez fordult. A férfi vállalta a fal megépítését, de szörnyű áron. Ha elkészül három hónap alatt a fal, Frigga istennőt kéri feleségül, a Napot és a Holdat. Odinnak nem volt mit tennie - odaígérte feleségét a férfinak, amennyiben az teljesíti feladatát.

A férfi úgy tűnt, végez a fallal; napról napra csak épült, és ezt pompás csődörének, Svadilfarinak köszönhette, aki segédkezett a munkában. Odin kétségbeesetten nézte a munkálatokat, mert ugyan a fal erős volt, és védelmet fog nyújtani népének, a veszteségeket nem bírta volna ki. Felesége és fiai jelentették számára az igazi gazdagságot, de Loki, a fiatalabb fiú, még csak nem is mutatkozott akkoriban otthon. Kóborolt, mint máskor is, ők sem tudták, merre jár éppen, és mivel tölti idejét. Épp megérkezett, mikor a palotában már nagy volt a riadalom: úgy tűnt, a fal pont a határidő előtt elkészül, így Odin életén és feleségén csorba esik.

A hazatérő fiú kapott is parancsot, hogy azonnal tegyen valamit, mert nem hogy kimaradt az egészből, de még nem is tett semmit, hogy megoldást találjanak. Az ifjú kissé értetlenül nézte meg a művet, és fogalma sem volt, mit tehetne, hogy szabotálja a munkát, ám a feladat igencsak ínyére volt. Egy ilyen akcióhoz bizony agyafúrtság kellett, rengeteg csel és undok csíny is belefér talán!

Éjjel kiosont az istállóba, felkereste a pompás mént. Hatni próbált rá csellel, kedvességgel, pompás falatokkal, szép szóval és bűvölettel - semmi sem hatott a gyönyörű jószágra. Másnap ugyanúgy segített gazdájának, Loki pedig bejelentette, hogy tehetetlen. Apja és aznap Frigga is ráparancsolt; ne adja fel, keressen megoldást. Megfigyelte hát a mént, mi lehet a gyengéje, jól bánik-e vele a gazdája. A megfigyelések következtetése lehangoló volt, a lovat jól tartotta a férfi és nagyon szerette, a fal pedig napokon belül el fog készülni.

Este, vacsoránál Loki vitába szállt apjával, majd éles szóváltást követően kivonult a teremből.

Minden remény veszni látszott, pedig az ifjú nem újabb útra ment.

A mén mellé sétált, újra és újra próbálta meggyőzni, majd másnap éjjel a legelőn, ahová gazdája kiengedte pár órára, meglátogatta.

Ló volt, meseszép kanca, és azonnal felfigyelt rá a pompás pára. Illegetve magát, incselkedett vele, végül sikerült elcsalnia - Loki fellélegezhetett, a csel bevált végül. A bökkenő csupán az volt, hogy a mén nem engedte el. Lerázni nem tudta, két napon át kergette el a palota környékéről. Ismert erdőkön és mezőkön át kergetőztek, majd az ismeretlenbe vágtattak, ahol végül a mén becserkészte.

 A fal nem épült fel, csak két hetes késéssel. Odin mégsem tudott örülni, hiába királysága biztonsága, és felesége megmenekülése az építésztől, ha egyszer Loki eltűnt. Máskor legalább tudták, hogy útra kelt, esetleg azt is mondta, merre, vagy hogyan érhetik el. Lova az istállóba bekötve, személyes tárgyai lakosztályában. Senki sem látta távozni, senki sem hallott terveiről. A mén eltűnésénél reménykedett, hogy ő vitte el, de miután nem került elő hetek múlva sem, aggódni kezdett. Frigga, aki mindig is közelebb állt fiához, kevésbé volt nyugtalan, ő érezte, hogy trükk áll a háttérben. Csak azt remélte, most is levelet fog kapni tőle, hogy jól van, és épp új helyeket ismer meg, vagy tanul valahol. Közel egy év eltelt, hogy az első levelet kapta.

 Loki biztosította, hogy jól van, de nem volt alkalma üzenni. Hamarosan hazatér…

Loki azután írt, hogy újra emberi alakot tudott ölteni. A mént elüldözte végül, és egy kis csődör csikónak adott életet. Hamar visszaváltozott, újra emberi alakját felvéve. Szerette gyermekét, gondoskodott róla, miközben tervezte a hazalátogatást - Sleipnirrel. Így nevezte el gyermekét, akinek nyolc lába volt, és a gondolataiban olvasva értette meg. Ő volt az első gyermeke, akivel megértették egymást, és igazán megszerette, vele tervezte a visszatérést. Nevelte legjobb tudása szerint, de a kihordása és megszülése rengeteg energiáját felemésztette, fáradtnak érezte magát.

Kimerülve tért haza, oldalán Sleipnirrel. Megszokták már a palotában, hogy különc dolgai vannak, de a csikót előbb elrejtette az istállóban, és kedvenc lovásza gondjaira bízta. Egyedül ment a csarnokba, és hallotta, éppen ünnepség van. Nagyon remélte, nem bátyja egy újabb kísérleti lánykérése vagy egyéb bohócsága rondít fontos bejelentésébe, mert eddig Thor mindig beleköpött a levesébe, még ha akaratlanul is. Nem hagyta senkinek, hogy előre bejelentsék, jobb szerette a meglepetésszerű megjelenést.

 Belépve Freya azonnal felpattant, és szeretően átölelte, arcát megcsókolta, Thor pedig azonnal bejelentette, hogy így már minden okuk megvan az ünnepségre, nem kell holmi huszadrangú ünnepet előásni a történelemből egy jó vacsorához. Már éppen kitértek volna a részletekre, merre járt és mi történt, hisz rég látták, Frigga pedig nem közölte a levele tartalmát, mint tőle megszokott volt.

 Beügetett Sleipnir, majd kétségbeesetten nyihogva bújt Lokihoz, védelmet keresve. A lovász lassabban követve esett be az ajtón, sűrű bocsánatkérések közepette, hogy nem tudta megfékezni, az új lakhelye nem tetszett neki. Loki a bekövetkező döbbent csendet, és kérdő pillantásokat arra használta, hogy gyorsan biztosította családját, a csikó vele van, és idővel mindent megmagyaráz. Rátért a falra, és addig fűzte a szót, míg mindenkit felvilágosított, hogy tulajdonképpen neki köszönhetik, hogy végül felépült, és persze nem vár cserébe semmit, hiszen neki is ki kellett vennie a részét birodalmuk védelmében.

Magasztos beszámolóját követően egy kérdés foglalkoztatott mindenkit, de pont Thor volt az, aki annak ellenére, hogy néha igazán lassú észjárású volt, most nagyon is jól időzített.

- És a csikó? Ő honnan van, és te miért nem tértél vissza hamarabb? Mert ez nem derül ki a történetedből.

Vége az első fejezetnek.