A Hobbit - Smaug pusztasága + Min dolgozom?

Ismét rendhagyó poszt, ahelyett, hogy iderittyentsem az egyik ficem fejezetét - vagy rögtön többet. No nem baj, ez legalább jellemez, karácsonyra, meló után erre futja!
Először is, pár mondat mostani elfoglaltságaimról: meló mellett nem volt annyi időm sem, mint előtte. Írni a szokásos "füzet-lap-miez blokk jó lesz ez- valami cetli" stílust követve annyi a papírra vetett művem, hogy energiáját tekintve még fűtőértékének gyengesége ellenére is felmelegednék. Persze művet nem dobok ki, ahhoz nagyon fájnom kell, és ezek mind-mind lélekdarabkák, amiktől nem válnék meg.
Amit megírtam: 
Tony/Loki Ítélet: Nem bűnös fanficem első két fejezetét. Gépelve, ami ritka madár nálam.
Tekergők gerincét, ami több szálon bemutatja a Tekergők 7 Roxforti évét. Pár fejezet papírra vetve, gépen egy árva betű sem. Oh, utálni fogom a gépelést továbbra is!
Sherlock Karácsonyi édesének édes-keserű első fejezete + egy undok Sherlock fic, amitől a szívem kettérepedne, ha még a helyén lenne.
Hunczut Középfölde új fejezettel bővült, ami így leírva piszok dolog, mert egy fejezetét sem tettem fel. Időhiány, az a fránya gépelés.




Nos, és most jöjjön az a rendhagyó bejegyzés, ami leginkább nekem jó, mert írói blogra aligha kritikát olvasni jön bárki is, de valahol muszáj megosztanom. Más blog híján itt élem ki.

A Babó/A Hobbit, mint könyv, személyes rajongásom egyik közepe. Aki ismer, tudja, aki nem, hamar rájön, hogy Tolkien rajongásom régi és időt álló. A Babó nekem gyerekkönyvként örökölt borzalom volt, úgy hat-tíz (utólag itthon javították, hogy suli előtt, az hat O-o)évesen kaptam és utáltam. Gerinccel befelé tettem a polcra, hogy ne is lássam még címként se - féltem a gonosz koboldoktól. Persze közben felnőttem, a Gyűrűk Urával a törpök iránt táplált szeretetem megerősödött, és Gimli lett (és maradt) a kedvencem. Vele kezdődött a törpök iránti érdeklődésem. A könyvek és filmek után személy szerint tapsikoltam, mikor meghallottam a Babó megfilmesítését. (Nekem még Babóként volt meg, bár később beruháztam az Alan Lee illusztrálta Hobbitra)
Martin Freemant meglátva felnyögtem: de hát ő amúgy is egy hobbit, basszus, ennyire jó választás soha nem volt! Megjegyzem, akkor nem ismertem a Sherlockot, amit amúgy pont Martin miatt kezdtem nézni, több filmben és egy sorozatban is láttam, kedveltem.
Rettenetesen besózva vártam a moziban az új filmet, végre visszatérhetek Középföldére, és több kedvenc színészem is játszik, mint pl Richard Armitage (Észak és Dél) vagy a Kilit megszemélyesítő Aidan Turner (Being Human UK)
A film első részére nem térnék ki, de nekem 100% lett. Sok hibája ellenére is a 4. kedvenc filmem (első 3 a Gyűrűk Ura), hiába a változtatások, végre egy film a törpökről. A zene és látvány voltaképpen teljes maximumot kap, kifogástalan, a történet is bejött, a színészekre nincs panasz. Egyetlen jelenet, amit mindig átugratok BR-en, az Radagast sün-gögyögése, nekem az túlzás volt.

A második résztől kissé féltem, valahogy nem szoktak sikerülni az ilyen vállalkozások, még ha a 300 oldalt kiegészítve sok más szállal, lehetne mit aprítani. De nem, túl sok negatív példa és kevés pozitív a mérlegen:
Negatívnak rögtön egy Jurassic Park II - hol a méltó folytatása, a szál felvétele? Válasz: sehol. Apa-lánya vitára épülő, dínókat nyomokban tartalmazó valami megspékelve gonosz vadászokkal. Az ötmilliószor lerágott csont. A negyedik részre talán tanulnak abból, hogy a családi konfliktushelyzet nem tuti befutó. Dínókat akarunk, punktum!
Nézzünk egy Terminátort, aminek a második eresztése pont, hogy tökély lett, de a
3. és 4. rész már csak döcög. A poénok sem ízlettek annyira, pedig az a kevés, ami az első kettőben eldurrant, egy életre a moziimádókba égett.
Pozitív példának a Gyűrűk Ura a kedvencem, a második részt voltaképpen kazettán rongyosra néztem, még ragasztani is többször kellett, a DVD-t újra megvettem díszkiadásban és minden óvás ellenére is látszik, hogy nem egyszer pördült a lejátszóban. Megunhatatlan és minden percét átjárja a film alkotóinak rajongása.
No de vissza a törp-vállalkozásra!

|SPOILER|
Folytatás, jogosan félve, mit tartogat, és bizony kaptam anyagot bőven, hogy okkal rettegjek. Tolkien világát aki jobban átjárja, rengeteg személlyel és névvel találkozik. Nos, PJ erre kreál egy tündenőt, beletesz egy szerelmi háromszöget és miért is ne, a könyvet nyomokban sem tartalmazza.
Mégis tetszett. A látvány, sok színész és még pár jelenet, amire azt mondtam, oké, ezt is minimum háromszor megrepetázom.

Karakterekre bontva akik jobban megmaradtak:

Thorin itt jóval komorabb, sötétebb, már az őrület kezd látszódni, amire az első részben Elrond külön ki is tért. Ezen felül jóval többet is szerepel, ez jó hír, nekem mindenképpen. Kili és Fili szerethetők, mint elsőre is, de Kili szerelmi szálánál nem voltam elragadtatva. Nekem ez csöpögős és felesleges momentum volt.
Bombur amolyan Jolly Joker lett, a hordós jelenete és a sort beelőzős húzása annyira megnevettetett, hogy majdnem kiestem a székből. Kedvenc jelenetem lett, alig várom, hogy újra lássam. Bofur az első részben volt részemről Jolly Joker, imádtam a kocsmás dalát, meg úgy az egész lényét, de itt sem csalódtam benne. A részeg megjelenése megér egy misét. Balin rajongása mintha csökkent volna, már nem isteníti annyira Thorint, sőt. Igazán jól és sokat fejlődött.
 Gloin Gimli miatt fontos nekem, igaz, Legolas amit megmerészelt jegyezni, az csúnya volt. Hiába, Gimli fan vagyok... Dwalin még az, aki élénken megmaradt, Bard iránti ellenérzései, vagy a pillantása Legolasra az ominózus taposás után felbecsülhetetlen. Oin a kis hallókészülékével! A készítők figyeltek arra, hogy kezdetben bizony valami kilapult vackot próbáljon használni, később ez már renoválva van, látványosan nem teljes sikerrel. Hatalmas!
A tündéket itt nem szeretem, már az első részben is bugyuta szerepük van, de a folytatásban tudták fokozni. Legolas megöregedett, a csatajelenetei nem is nagyon hagytak nyomot, de végül is, sok a rajongója és tény, hogy ha nem is volt említve az eredeti műben, nem lehetetlen elképzelni, hogy igenis ott volt. Mégiscsak a király fia! Sok nézéssel őt is megszerettem
Tauriel csalódtam is benne meg nem is. Néhol egész tűrhető.
A díva Thranduil. A regényben szerettem, a filmben nem értettem, miért pont ripacs hisztis hárpiaként volt? Nekem elsőre egy felpiszkált nő jutott eszembe a hisztijét látva. Ő a mélypontja a filmnek, bár volt pár megmozdulása, amin felröhögtem. Díva, és ezen csak nevetni tudok.
Gandalf és Radagast minden megmozdulása helyénvaló volt, itt a drága barna mágust nagyon megszerettem, Dol Goldurnál némi kiszökő könnycseppet is elmorzsoltam a meghatottságtól. Gandalffal pedig nem vesznék össze, epikus harcot lenyomott a film során! Némi ismétlést és párhuzamot érzek például ott, ahol ismét raboskodva nézi a menetelő orkokat, ezt a Gyűrű szövetségében is megéltük. Azért én elnézegettem, és nagyon tetszett. 
Azog, Bolg és bűbájos társai mindegy, milyen szerepet kapnak, én tökéletesen kiegyeznék a jeleneteik nélküli verzióval is. Felemelte PJ egy bossá, aki végig kergeti már-már mániákusan mindenhová a törpöket. A folyó melletti fogócskánál beugrott a szintén GySz-ből ismert uruk-hai üldözés, és bár látványra mestermunka, Azogból és társaiból nekem már sok.
Bilbót nem lehet nem szeretni, alakítja azt, ami rá vagyon bízva, bár a könyv-béli bakacsin erdős részt jobb étvággyal fogyasztanám, mint a leegyszerűsített filmes változatot. A jellemfejlődése és Smauggal való bájcsevegése hol élvezhető hol vontatott, mégsem érzem feleslegesnek. Ha már nagyon azon kezdek agyalni, mikor van vége, bedobnak valamit ami miatt újra érdekel. A settenkedésén jót derültem, egyenként kezdte az aranyat nézni, hol az Arken kő. Komolyan, Bilbo?!
Beorn!!! Három felkiáltójellel. Őt miért nem hagyták érvényesülni? A könyvben imádtam és egyik kedvenc jelenetem, zseniális alak. Kiegészítés: megnézve a bővítettet, IMÁDOM.
Necromancer: első részben a frász kerülgetett tőle, most pedig olyan jelenete volt, hogy csak tátott szájjal bámultam. Mi mást mondhatnék? Tökéletes lett.
Smaug utoljára maradt - nem véletlen. Két embert ismerek rajtam kívül, aki nincs tőle elájulva. Nem, ez nem meglepő, mindig is érdekes beütéssel nézek egy filmet vagy olvasok könyvet, és megvannak a kedvenceim akiket mások észre sem vesznek, míg a közönségdíjas rajongottak épp csak megbirizgálják a fantáziám. Smaug intelligens, de itt kifújt a pozitívuma az én ízlésvilágomban. Túl sok, túl unalmas,egy utálatos gyilkos, a képi világ egy ponton be is mutatta, amit az olvasók sejtettem: mi lett azokkal, akik ott maradtak. Alig vártam, hogy elrepüljön, bár a kergetőzés vele azt az érzést hagyta bennem, hogy ez egy videójáték. Nem tudtam még eldönteni, tetszik-e vagy sem.

A helyszínek közül Dol Goldur, Erebor vagy akár Tóváros? Minden nagyon szép lett.
Dol Goldur amolyan mellékszál, és az egyik legjobb szvsz! Gandalf csatáján a székbe kapaszkodtam és ajkam harapdálva izgultam érte, ami azért tőlem már valami. Tóvárosnál meg a fene se tudta követni, annyi mindent néztem, hogy a szemem majd' kiesett. Profi munka. A helyet nézve annyira valóságos volt és a filmben éreztem magam, hogy a hideg rázott, taknyos, csöpögős, nyirkos az egész hely, elmúlás és kietlenség, sorsukba beletörődött, múltjukat sirató emberek.

Összességében néhol összecsapott film, a könyvet nyomokban tartalmazza, PJ mégis elérte sok más eszközzel, hogy élvezhető, szerethető legyen, még akkor is, ha nekem a Váratlan utazás sokkal jobban tetszett. Elsőre a teljes átírás zavaró, hisz a sok olvasás után megvannak kedvenc jelenetek, amiket vártam a filmen, és még csak említve sem voltak. A Gyűrűk Ura filmeknél Glorfindel volt a kedvenc tündém, akit kihagytak a forgatókönyvből. Persze volt rá színész és szerepelt, de csak dísznek. Vagy ott van a banyapók-csata, ami a filmen nekem nem tetszett, könyvben persze imádtam. Ezeken át kell lépni, és élvezni a képi világot. Nekem végül a Hobbit folytatásánál is sikerült, bár a legnehezebb falat volt eddig.

Kedvencek:
 Thorin, Bombur és Radagast. Utóbbi hogy sikerült, meg nem tudom mondani, de meg vagyok lepve.
Negatívumok:
A sok átírás (helyesbítek: teljes átírás)
A film negatívuma: Thranduil. Az első szó róla: díva. Második a ripacs - sajnos.
Pozitív csalódás összességében az egész

A film után most is kínoz az érzés, hogy annyira de annyira ott lennék, futnék velük, nézném meg saját szememmel, majd hazaérve azon töprengek, hogy a csudába jöttem haza? Valahol leragadtam a filmben idén is.